Megcsúsztunk
2008 november 25. kedd, 2:54 - Írta: PetroffVégre leesett az első hó. Nem is bírtunk a vérünkkel, hamarosan néhány szomszéddal egy parkolóban kötöttünk ki, ahol a magunk amatőr módján drifteltünk kicsit. Ime:
Végre leesett az első hó. Nem is bírtunk a vérünkkel, hamarosan néhány szomszéddal egy parkolóban kötöttünk ki, ahol a magunk amatőr módján drifteltünk kicsit. Ime:
Az adrenalin mindig is fontos része volt az életemnek. A szerencse és a küzdőszellem úgy hozta, hogy volt az életemnek egy pár évig tartó szerencsés szakasza, ahol az anyagi lehetőségeim megengedték, hogy gyors autókkal közlekedjek. Ebből egyenesen következett a felismerés, hogy meg kell magam méressem az amatőr gyorsulási versenyeken.
2000 nyarán egy szerencsés ebéd végén szert tettem az akkori cégtársam szinte új S2000-es Hondájára. Az üzletben mindketten jól jártunk, s én fel sem fogtam, hogy attól a naptól kezdve 240 lóerő és egy szinte tökéletesen pontos technika dolgozik alattam. Tulajdonképpen a mai napig hihetetlen, hogy valaha nekem lehetett egy ilyen autóm. Sajnos egy szomorú merevlemez meghibásodás következtében rengeteg képem elveszett, így szinte csak ez az egy maradt meg, amin a Honda teljes egészében látszik.
Itt jegyezném meg, ha valakinél esetleg fellelhetők még képek a 2000-2003 évekből a kocsikról, amikkel versenyeztem, nagyon lekötelezne vele, ha elküldené őket.
No de vissza a Hondához! Ezt az elemi erőt ki kellett próbálnom élesben is. Először a Hungaroringen 2000 ősszén rendezett versenyeken próbáltam szerencsét. Az első próbálkozások lehangolóak voltak. Eleinte még a módosított Civicek és Integrák is elvertek. Meg kellett tanulnom pontosan rajtolni, a gumiszőnyegen nem elkaparni, pontosan váltani és az ellenfelet nem figyelve csak a saját futamomra koncentrálni. Egyre jobb és jobb lettem, de a Hungaroringen nyerni sajnos egyszer sem tudtam, de azért volt három harmadik helyem.
A komolyabb eredmények 2001 nyár elején azután jöttek, miután eszközöltem egy kis módosítást az autón. A gyári 17es felniket hátul 15-ösre cseréltem és került rá egy pár Pirelli P-Zero Slick gumi a Pásztóy gumikereskedés jóvoltából. Itt jegyezném meg, hogy a versenyzők önzetlen támogatásáról híres tulajdonos, Pásztóy úr szombat délelőtt a kerti medencéből kiszállva az otthoni “privát” gumisműhelyében szerelte fel a slickeket lehetővé téve ezzel az aznap esti sikereket. Utólag is köszönöm!